Thursday, January 20, 2011

Helloo belloo


Rég jártam errefele, gondoltam beugrom 8D és ha már itt vagyok megmutatok két firkálmányt~


 Ezt még a hétvégén firkantottam. Fuh hát az már nem most volt D8. Bocsika megint csak az ocsmány szkennelésért, de a lap túl nagy, én meg túl nagyba rajzoltam őket, és ennek köszönhetően Ian drágám nem fért rá Dx Bocsánat!!! De viszont megvagyok azt hiszem elégedve ezzel a rajzzal, Teddy kezére különösen büszke vagyok 8D. A képről amugy meg annyit, hogy Duncica szokás szerint löki a szokásos filozofisztikus szövegét, amit amúgy senki sem ért, és a háta mögött Ted meg jól kiparodizálja, a fiúk meg ezen röhögnek...vagyis próbálnak nem röhögni xD


Ezt Ayoéknál rajzoltam, jó szar és jó nagy hülyeség xD. Ayo feje Romanoról lett másolva a legújabb Hetalia epizódból. Eredetileg kicsivel több látszik a karikból deréktól lefele, csak leettem töltöt paprikával 8D
Na és most megmutatom egyik éjszaka termését, egy nagy idiótaságot: átírtuk a Micimackó főcímdalát (ne kérdezd mért pont ezt a dalt, mert én se tom) úgy, mintha Noru énekelné~

Hajnalodik, fekszem az ágyban
Dánia meg beront rám
Kedvelem őt, de ezt nem tudja ő
Mert ő Anko, a hülye Anko
Ha hozzám ér, támad a trollsereg
Anko ő az a fickó
Hűbele bumm bele, egy pofon képébe
Nem jövök ki vele, nem érdekel a feje
Nem riad meg semmitől... -.-
S ha olykor nagyon, nagyon magam vagyok,
Meglátogat engem, a részeg és nagy
Anko, iszákos fickó
Így is elég nehéz, ó hagyjál mér békén! Anko!
S ti többi Nordic, nincs arra jó szó
Hogy veletek élni mily jó.

Hát igen, jó hülyék vagyunk 8), remélem azért tetszik...vkinek xD

Bah..pár napja rá vok kattanva Chieko Kawabe - Brilliance című számára D:, annyira tetszik!!! És a Flyff nevü játékra is 8D, íme az én kis karim~



Még csak 37es szintű, de lesz ez még jobb is~

No de most mögyök~
El se hiszem hogy sikerült megírnom ezt a bejegyzést...ugyanis a Chrome állandóan meghalt és nem mentette el amit írtam -.-

Monday, January 10, 2011

vmi izé..bejegyzés

Cső~

Ööö hát elég szar kedvem van tegnap este óta, ne kérdezzétek miért, mert én se tudom...csak szimplán hülye vagyok ennyi, szóval bocsánat, ha msn-en pöcsfej vagyok (megint), de hát ha szar kedvem van, nem tudok és kedvem sincs jópofizni...de tegnap firkáltam egyet~


bocsánat az irtózatosan ocsmány szkennelésért, de ez a vázlatfüzet nagyobb mint A4-es, így nem fér bele rendesen a szkennerbe. Na szóval ők, a nemrég megszületett Teddy maci és Duncica, aki nem az én tulajdonomat képezi, hanem kedves barátném, Ayo-ét. Annyit elárulok, hogy Duncan nem igazán csípi Ted-et, de nem spoilerezem le miért~ hehe, de szegény Ted meg tökre nem vágja miért utálja 8D. Rájöttem, hogy szeretem eme két tagot lerajzolni, ahogy basztatják egymást~
Az a Duncica cica egész aranyos lett, de macit nem igazán tudok D8, eddig nem igazán rajzoltam medvéket. Bakker...annyira de annyira álmos vagyok...hogy nagyon. Mivel azt hiszem nincs több mondanivalóm, meg mutatnivalóm, megyek is~ pááá


Thursday, January 6, 2011

WIP kép, sketch

Csumasz~

Nos, tegnap megint belevágtam az új karakter kitalálásába, és azt a tagot rajzoltam akinek a headshotját már mutattam, de mivel póz kigondolásában nem jeleskedem, elővettem Ouran mangáim és kerestem egy szexi pózt belőle 8D és így akadtam rá erre a képre Tamakiról. Na szóval eme kép alapján született meg az én vázlatom:


hát igen, fejből nemtudok ilyet alkotni D: . Szerencsétlen gyereknek még nincs neve, de Ayo felvetette a Ted nevet, ami már csak azért is tetszik, mert magas gyereknek szánom, és akkor lehetne Teddy macinak becézni 8D bár ez tökre Így jártam anyátok szagú, de nem érdekelne xD szóval lehet tényleg Ted lesz, még nemtom, de kezdem megszokni ezt a nevet. Na mielőtt megkérdi vki, milyen szinű a haja-szeme, máris mutatom a WIP képet, ugyanis öngyilkosságba fogtam, és digitálisan készítem el a képet, és hát tablet hiányában egérrel dolgozom, ami eléggé időigényes és macerás, de hála Sai-nak a lineartot könnyen és frankón meg lehet csinálni egérrel is 8D. A szinezés és árnyékolás már más kérdés...


Na szóval íme~
Annyit tudtam, hogy én mindenképp sárgás/barnás szemet akarok neki, a hajszínben nem voltam biztos, még most se, de próbálgattam több féle árnyalatú barnát, meg vöröset, de nagyon nem állt neki jól, így maradtam a sötétszürke mellett (NEM fekete). Abban is biztos voltam, hogy nem akarok extravagáns hajszínt, mint pl. zöld meg rózsaszín és egyéb társaik, jaj isten ments xD, oké hogy Mattnek van kék a hajába, de az hajfesték, nem eleve olyan elcseszett a haja színe, Ellie meg...hát..ő azért született fehér hajúnak, mert mindenképp akartam fehér hajú karit, mert a fehér haj olyan guszta 8D én is akarok fehér hajat xD. 
Nos, hát itt tartok eddig és még sok munka van ezzel a képpel~ mert hát sehol se tartok, úgyhogy megyek folytatom.
Ja neee~

Wednesday, January 5, 2011

daaaaaaaaaaaah

Yeeeey~

Jaaaj gyerekek én most tök boldog vagyok! Másnak ez nem lesz nagy öröm, mert csak én vok akkora Ouran fan xD szóval nem muszáj ám ezt elolvasni, mert csak a fanságomnak adok hangot ebben a bejegyzésben, szóval rajz nincs, de de de január végén megjelenik egy 60 oldalas one shot Ouran \o/ !!!!!! DAAAH már ugy várom!!! Tudni illik, azért várom ennyire, mert sajna tavaly ősszel véget ért a manga 83 fejezettel D: amit sajnáltam, mert hát a kedvencem, de legalább aranyos vége lett :3 spec mostmeg Special Drama CD-t hallgatom ami szintén Ouran 8)...gyerekek...ezek a hangok xD ahh imádom ezt a mangát~

Tegnap, egész délután és egész este ezzel játszottam:


Igen, egy DS játék, de már azt is megoldották, hogy számítógépen is lehessen ezeket játszani xD. Na szóval, őrült fan módjára muszáj volt kipróbálnom. Egy nem fan számára rohadtul nem érdekfeszítő először is, mert japánul van xD, másodszor pedig ez nem egy action játék, hanem inkább olyan randizós féle. Sokat kell "olvasni" az én esetemben inkább hallgatni a beszédet, mert úgy jobban megértettem (ÚRISTEN Haruhi kimondta hogy kedveli Tamakit D: *igen még mindig hallgatom közbe az Ouran Drama CD-t* xD). Természetesen jó Mori fanhoz illően, ahol tudtam, őt választottam (mert azért a neveik kanjiját felismerem), de ez nem mindig sikerült xD. Ahogy neten néztem mindegyik taggal mindenféle történhet x) mindenféle szexi képek jöhetnek elő 8D (amiket jól le is mentettem). Az én játékomnak elég hülyén lett vége, igazából egyszer csak vége lett xD és annyit felfogtam hogy bandát akartak csinálni és azt beszélték ki melyik hangszeren játszana x"D. Na majd ha lesz kedvem újrajátszom.

jaaaj utolsó száma a CD-nek de ari, a szinkronok dumálnak egymással 8D, ahhh olyan jó hangjuk van~ kész élvezet Mori szinkijét úgy hallgatni, hogy hangsúlyt is visz a beszédébe x"D, dahhh szexi mély hang~
Ezek a japánok mennyit tudnak nevetni, olyan ééédesek~
Na jól van, asszem eleget élvezkedtem itt nektek xD ráadásul ezt csak én élvezem, de muszáj volt ezeket leírnom 8D
Na pááá~

Tuesday, January 4, 2011

Yeeeeey~ \o/


Yeeey gyerekeeeeeek, ünnep vaaaan xD

Vééégre sikerült megcsinálnom a blogom úúgy, ahogy mindig is szerettem volna :D. Szerintem most már tökéletes =w=, szerintetek 8D? Bah el se hiszem x"D.
Na de nem csak ezért toltam ide a képem, xD hanem mert firkálgattam. Mielőtt bárki is nagy rajzra gondolna, ki kell, hogy ábrándítsam, tényleg csak firkák. Próbálgattam új karaktereket kitalálni, de mindegyik tagnál rá kellett jönnöm, hogy ez tökre hasonlít erre, vagy arra a karakterre...és hát én olyat NAGYON nem szeretnék, és szerintem ez érthető. Amióta van a 3 fiúcskám és a szívemhez nőttek...azóta vhogy nem tudok újakat kitalálni, akiket magaménak éreznék :S..jó lehet őket se éreztem nagyon magaménak az elején, nem emlékszem, de most már totálisan immádom őket, és olyan, mintha ismerném őket xD, és ez nagyon jó érzés. DE szeretnék több ilyen karaktert alkotni. Ma alkottam egy tagot...először tetszett még cukinak tartottam...aztán mire lerajzoltam elölről, hátulról, profilból rájöttem hogy ez engem tökre Iggyre (alias Angliára a Hetalia-ból) emlékeztet egy kis Spainel (szintén Heta, csak Spanyolország bár erre sztem mindenki rájött xD) keverve...főleg hogy barna hajúnak terveztem -.-...úgy már végképp spaines volt...
Na de most mutatok egy máááásik tagot akit firkáltam...remélem ő nem emlékeztet senkire : /


hát nem nagy cucc a gyerek...nem vok vmi kreatív hajakat illetően xD, lehet majd legközelebb ha rajzolom jobban a szemébe rajzolom a haját, mert eredetileg is úgy terveztem de ilyenre sikeredett...hehe....KOMMENTET kérek hozzá!

na és öm...miután rohadtul elegem lett, hogy nem tudok kitalálni egy értelmes karit sem xD, idegemben inkább firkáltam egy Roshia-t (ismét csak Hetalia, de most az én fő kedvencem Russia~)


Hát elég bénuska lett szegénykém : < túl rég rajzoltam őt, lehet az volt a baj xD,de azért egyem azt a kis cukorpofa mosolygós képét~ ..no meg azt a nagy orrát xD

Na és végül egy random cica, amit szintén idegességemben alkottam, mert akartam vmit és gondoltam firkálok egy macsekot, ha már legalább azt tudok...


Hát ennek is fura feje lett xD de nem érdekel, nem versenyre készült, csak egy random firka cica.
ja majdnem elfelejtettem egy másik firkálmányt D: be is szkennelem gyorsan


fhuuujj hogy milyen gusztustalanok a színek...hülye szkenner, na mindegy, ez se nagy cucc, elővettem a polcon porosodó szines tűfilceim és gondoltam azzal szinezem ki gyorsan
Na nem is lopom tovább az időt, nekem is ágyban kéne már lennem...ugyanis éjjel 2 van xD és mindjárt bepisilek 8D

Dasvidanya~

Sunday, January 2, 2011

Happy New Year~

Hellobello~

na szóval!
BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!!!
remélem az is lesz, ugyanis ahogy olvasom mindenki blogját, journalját devin, jó szar éve volt mindenkinek D:
Remélem azt is, hogy jól telt a Szilveszter gyerekek. Idén yeeey nem itthon ültem a gép előtt, bár tavaly jól elvoltam, mert Gintama-t kezdtem el nézni (amiből még van kb 10 rész hátra, szóval 1 év alatt nem sikerült megnézni a 201 részt xD), na szóval Ayo barátosnémnél töltöttem csendben és nyugalomban, bár nem sok híja volt, hogy ne menjek el, mert kibaszott szarul voltam, amire az orvos csak annyit mondott: igyak hideg kólát...na kösz baszd meg, egészségesen se iszok kólát nemhogy betegen -.-..na mindegy ő tudja, de legalább kicsit megnyugodtam, mivel rohadtul megijedtem mikor elkezdett a bal mellkasomnál fájni (amit megjegyzek még most is kellemetlenül nyom, és néha szúr), na szóval aszonta hogy nem hall semmi rendelleneset...de mért fáj még mindig D: na mindegy. Kellemetlenségemre nem csak hogy ugy zártam az évet hogy szarul vok, de úgy is kezdtem, mert éjszaka rosszul voltam megint, szegény Ayo meg totál be volt szarva, hogy ott halok meg mellette x"D
na szóval visszatérve új évre meg szilveszterre, fogadalmakat nem teszek, mert magamat ismerve úgysem tartanám be 8D, mert én ilyen hülye lusta akaraterő nélküli dög vagyok.
És mivel ezen a héten nem voltam sokat itthon, nem igazán rajzoltam semmit D:
Tegnap este próbáltam firkálgatni a nővéremtől kapott vázlatfüzetbe (mert szerintem firkafüzetnek fogom használni vagy nemtom xD amelyik vázlatfüzet a kezembe esik abba rajzolok) de nagyon nem ment D: fhuuujj...na talán majd ma...vagy holnap...vagy nemtom 8D

na majd jelentkezem, ha alkottam vmit 8D
addig is további kellemes vasárnapot...jaaaj fhuujj...január van Dx...és 2011...